Adatok az energiáról

Az E-wheel projekt során igyekszünk bemutatni, hogy mennyi energiát is fogyaszt átlagosan egy háztartás, illetve hogy emberi erővel mennyi energiát is tudunk valójában termelni. A célunk csupán csak annyi, hogy az emberekben tudatosodjon az energiafogyasztás mennyiségi léptéke. Ehhez igyekeztünk a 100 W-ot mint alapegységet bevezetni, aminek megtermelése a kerékpáron egy átlagember számára sem okoz még lehetetlenséget.

A vizuális elemek és az interaktivitás eszközeit használva a korábbi megjelenéseken megjelent a hangerő nagyságát befolyásoló tekerés lehetősége, valamint egy LED és egy hagyományos villanykörte oszlop, illetve pár egyszerűbb infografika. A jövőben szeretnénk ebben az irányban továbblépni és az energiafogyasztás és termelés információ anyagát közérthetővé tenni. Addig is itt egy remek film az emberi erő bemutatására.